Zapogye-jégbarlang (Pestera Zapodie)

A neten van róla két elírás is, de kicsit elnagyoltak. Legyen még egy elnagyolt :) Mindenesetre az idő és távolságadatok becslések, ennek megfelelően pontosak.

Megközelítés. Glavoj-tól vissza kell menni a Boga felé vezető úton kb. 2 km-t, majdnem a nyeregnél (útelágazásnál), ahol a pásztorkunyhó van, fel kell menni balra a réten. Sárga jelzés visz le kb. 500 méteren a Bársza-jégbarlanghoz, majd onnan tovább további kb. 500 méterrel a Zapogyéhez. Itt, ha jól láttuk, vége is a jelzésnek. 1 óra alatt cuccokkal is kényelmesen járható út.

Bejárati szakasz. A barlang egy hólejtővel indít. Ez kötéllel érdemes biztosítani, még ha az elején ezt szívesen el is hagyná az ember, később a hó jégbe vált és ott kötél nélkül mozogni letális. A kötél a jobb oldali fal egy fűzőlyukából indítható. Elméletileg lehetséges a jéglejtő "tudományos" beszerelése is (több megosztással, felfekvés nélkül), de mi egyetlen köztes lehetőséget nem láttunk, illetve nem is nagyon kerestünk. Megosztás nélkül vittük le kb. 40 métert. Ez változó lejtésű szakasz, helyenként 1-2 méteres lépcsők nehezítik, máshol vizszintes. Bakancs és hágóvas sem túlzás, ekkor a kötél csak kapaszkodásra kell. Gumicsizmában elég szórakoztató, de fájdalmas és fázós kaland. A jéglejtő csúcspontja egy kb. 5 méteres letörés, amelyhez a jobb falon, a hajlat után találunk két nittet is, egymástól 1 méterre. Az elsőre szem elé kerülő régi rozsdás szög nem a legjobb. Megoldható a stand jégcsavarokból is, de akkor a kötél befagyásának veszélyével kell számolni, illetve nem olyan jó a kiszállás. A letörés után jeges aljú meander következik, ide az összesen 60 m kötél már nem szokott leérni, de nem is kell, mert közel a két fal, lehet kapaszkodni (a jéghideg falakba - kesztyű ajánlott). Helyenként kisebb letörések színesítik, egy helyen jobbra szárazabb kiöblösödés található, ide letehetők a slószok illetve jobboldalt egy hatalmas, kristálycsillár szerű jéglefolyás jelenti az első szépnek mondható objektumot. Nemsokára elérjük a jégdugót. Ez a szakasz kb. 1 óra.

A jégdugó átmászása. Évszaktól és évtől függően erősen változó. Ami biztos, hogy alul nem megy. A járat itt kb. 30 méter magas, ebből a jégdugó június elején jellemzően kb. 20-at tölt ki. Nincs mese, fel kell mászni. Ez nem veszélyes, inkább kellemetlen, mivel a falak olyan közel vannak egymáshoz, hogy leesni szinte lehetetlen, de előre haladni is. Ha sikerül áthatolni a dugón (esetleg bontással), jó esetben egy kisebb erkélyre érkezünk, kb. 20 méterrel a járat alja felett. A dugó túloldalán ugyanolyan keskeny, kb. fél méter széles a járat, mint az innensőn. Ha tovább megyünk szintben kb. 10 métert, hamarosan egy másik erkélyre érünk, amely igazából egy leszakadt és beszorult kő. Itt a szemfülesek egy régi rozsdás szöget is felfedezhetnek a jobb falon, ez jelzi, hogy itt szokás leereszkedni. A kötélnek itt nem sok értelme van, bízzuk magunkat inkább a gravitációra és gondoljunk arra, hogy visszafelé sokkal rosszabb lesz. Szerintem közvetlenül az erkélyen túl (a kanyar után) lehetne jól ereszkedni, mert ott kicsit széleseb a járat, de erre utaló nyomokat nem találtunk, kötelünk sem volt. Akárhogy is, vissza kell jutni a meander aljára. Kb. fél óra.

Meander tovább. Kb. 15-20 perc alatt végig lehet "rohanni" a meanderen. Helyenként kövek késztetik gondolkodásra az embert (alul vagy fölül?), helyenként jeges, néhol kisebb letörések vannak, ezek közül a legnagyobb 3 méteres. Itt túl kell esni azon a rossz érzésen, hogy "vajon hogy fogunk ezen visszamászni". Megoldható. A végig szűk, hideg és kellemetlen meander végül egy talpponti, jellegzetesen S-alakú szűkületbe fut, amelyet rögtön megfejel egy még szűkebb, de szerencsére rövidebb másik kuszoda. Beértünk a barlangba.

Az északi patakos ág. Amikor végre nem szűk és fel is lehet egyenesedni, egy kisebb patak medrében találjuk magunkat. Ez nagyrészt nem velünk jött, hanem balról érkezik egy járatban, amely azonban rövid és zsákutca. Jobbra kell menni a folyás irányába. Eleinte még mászni kell, de ez hamarosan elmúlik. Ahol a patak eltűnik egy szifonban, egy kb. 40 méteres fosszilis kerülővel (Kis-meander) kell utána menni (sajnos, itt is le kell hajolni egyszer :)). Kb. 5-10 perc alatt érünk a Nagy-terembe. Ennek akkor és ott lenyűgözőek a méretei, de a visszaúton már csak szánakozva nézi az ember. A patakot közvetlenül követni nem lehet, kisebb fel-lemászásokkal kell előre haladni. A Nagy-terem igazából két részből áll, a kettő között leszáll a plafon egy kicsit. A második teremrész végén vagy egy izmos 3 méteres direkt vagy egy jobbra hátul található kövek közötti lemászás a megoldás. Ez után egy kis vízesés és egy tó felett kell eltravizni, majd ismét "futható", sima patakmeder következik, amelyet csak ritkán tör meg egy-egy kisebb mászás. Az Északi-ág vize végül befut egy kő alá. Itt mindkét irányban nagy, fosszilis járatok vannak, ezek közül a jobboldali hamis, alig 10 méteres, a balodalin kell tovább menni. Kb. fél óra.

		Nagy-Meander. Ez ennek a fosszilis ágnak a neve. Egy leírás szerint 130 méter. Szerintem vagy 400. Eleinte sima és száraz a talaja, de ezt hamarosan mély agyag váltja fel. Jobboldalt egy másik, ugyanekkora agyagos járat található, nem tudjuk, milyen messze vezet. A cuppogás vége egy agyaggal befutott lefolyás, amelyet a jobboldalon lehet megtámadni, itt a kövek közötti szűk réseken lehet áthernyózni. A túloldalon leereszkedve az egyik leglátványosabb szakaszhoz érkezünk. Egy szabályos félkör alakú "metróalagutat" látunk, amelynek az alján éles kontúrú fehér mészkiválás van, olyan, mint egy gleccser. Kb. 50 méter után sajnos, térdre kell ereszkedni, de utána ismét kitágul a járat. Balra egy iszapos förtelem a további út. Ez a gumicsizma méretétől függően járható meg száraz lábbal. Egy újabb fehéraljú terembe érünk, amely párszor 10 méter hosszú és a végében már ott az agyaglejtő, ami a patakhoz vezet. Kb. fél óra.

Agyagos-terem. Illetve a "Fekete-ág". Mivel ez a Fekete-bg. vize is egyben. A méretek itt leginkább a Csodavárat idézik, állítólag 80 méter magas. Kétoldalt agyagos lefutású falak, a patakmederben kell maradni. A folyás irányában is lehet haladni, de ez igazából az embernek ez eszébe sem jut, mert arra szűk. Mi inkább a folyással ellentétesen mentünk a Fekete irányába. A patakmederben való gyaloglást néha kisebb mászások szakítják meg, de alapvetően megmarad a monumentális jelleg. Nagyjából fél óra alatt lehet elérni valami szifont, de ez nekünk nem sikerült, mert eltévedtünk. A főág ugyanis vesz egy éles jobbkanyart és aki egyenesen megy a kisebb patak mentén, az egy mellékágba jut. Ez egyre szűkebb, párszor fel-le kell mászni, fél órát mentünk benne előre, a végét nem győztük kivárni. Innen vissza a barlangi rész 1 óra, a kijárati borzalom további kettő.