A Preikestolen méltó párja a Lysefjord túloldalán. Kicsit nehezebb megközelíteni (értendő ez alatt a 3 órás horror autóút is), ezért jóval kevesebben vannak. Van viszont 400 méterrel nagyobb mélység, ki lehet állni a Kjeragbolten-re illetve lehet nézni a bázisugrókat és azon gondolkodni, hogy mennyi lehet a maximális adrenalin igénye az embernek...

Tündéri kis völgy a Folgefonna oldalában illetve Odda felett. Egyetlen baja, hogy nagyon hideg a patak mellett sátrazni. A Buerbreen a parkolótól mintegy 2 óra alatt érhető el kényelmesen, elmondható, hogy mint a gleccsereknél általában, az út szebb, mint a cél, mivel a gleccserfő ronda koszos hóval és omladékos kőzettel riasztja el a közel merészkedőket. A veszélyre figyelmeztető táblák nem túloznak!

A Hardangervidda a norvég turisták számára amolyan szentség, gyönyörű szép, arktikus fennsík. Mivel mellesleg bazi nagy is, mi éppen csak a szélébe ártottuk bele magunkat, illetve megnéztük a Vøringsfossen-t, amely a felső parkolóból látszik jobban (persze, az a fizetős), illetve valószínüleg alulról, de oda meg elég sokat kell gyalogolni és nem is derül ki egyértelműen, hogy honnan. Nagy mázlinkra találtunk egy autós feljáratot a fennsíkra, amolyan igazi, idegölő norvég úton. Ez egy parkolóban végződött, de mi a kb. 1 km-rel lejjebb lévő parkolót választottuk szálláshelynek. A körülmények méltatására nincsenek is szavak... Nem éppen Hardangervidda, de nincs innen messze a borgundi stavkirke is, amely talán a legszebb és legrégebbi a műfajában. Este 8 után kell látogatni, akkor már ingyenes :)

A Jotunheimen-en átvezető 55-ös út legmagasabb része, itt 1400 méterről indulhat a túra. Elvileg itt van nyári sífutás, de mostanra bezárták. Vettünk egy térképet és minden cél nélkül csak kalandoztunk a fennsíkon. Néztünk egy kis gleccsert, ijesztgettük a tyúkokat stb. Végül lementünk Lom-ba templomot nézni, majd a Spiterstulen felé vezető völgyben - a tiltás ellenére - lesátraztunk.

A női csúcs. Legalább is a mi partinkban. Norvégia legmagasabb pontjára két jelölt is van és a küzdelem nem eldöntött. Az egyik a Galdhøppiggen a másik a Glittertinden. Mindenesetre ez a népszerűbb, szép napokon ide több száz ember is feljön, általában vezetett partival a Jyvasshytta irányából. A keményebbek pedig a Spiterstulen-től, de onnan 700 méterrel több a szint.

Ide csak én mentem, mivel elvileg havas a teteje. Gyakorlatilag is, de semmi az egész, nem is kell hozzá vas. Maga az út nem éppen szépségdíjas (omladékos kövek órákon át), de szép a kilátás.

Semmiről nem nevezetes, de itt volt éppen tájfutó verseny, ami nekünk személy szerint kedves. El is indultunk rajta, a helyi férfi mezőnyben két lánnyal váltót alkotva esélyünk kevés volt, de biztosan hoztuk a formánkat :)

Hazafelé Oslo-ból kompoltunk Hirsthals-ba, ami pont éjszaka közlekedik, tehát aludni remek. Kabint váltani kötelező, úgyhogy nem kell gondolkodni a fedélzeti bivakolás mikéntjén. A hosszú út egyelten érdemleges állomása ismét csak Berlin volt, amelyet megnéztünk belülről is, mielőtt a jól bevált wernsdorf-i kempingbe tértünk volna.