A halálmadár 4 napja

avagy élõ legendák a Bánátból

Ugye feltûnt, hogy mi mindig olyan helyekre megyünk, amik nem éppen a nagyközönség érdeklõdésének a középpontjában állnak. S ha már eljut az ember egy ilyen majdnem érintetlen, varázslatos helyre, akkor természetesen megindul a fantáziája .

Az alább olvasható beszámoló a felejthetetlen román vonatokon született. Olvassátok figyelmesen!

Már majdnem azon kaptuk magunkat, hogy végeztünk, amikor Huba ismét meghirdette a szokásos tavaszi túrát. A cél a Néra szurdokvölgye volt, aminek nagyon vadnak és szépnek kellett lennie. A fogarasi kemény legények ezúttal a satnyák táborába vonultak vissza, így a 9 résztvevõbõl csak 4-en képviseltük az évfolyamunkat. Egyesek szerint ez jó is, mert így nem túl belterjes.

Temesvári városnézéssel indítottunk. De nem ám kispolgári módon, hanem húsvét vasárnap hajnali 2-tõl 7-ig. A fõtér padjain fekve csukott szemmel néztük a várost. Itt robbant ki majdnem 10 éve a forradalom. Itt élnek románok, magyarok, szerbek, németek a legkultúráltabban együtt. Húsvét vasárnapját a román vonatok tanulmányozásával töltöttük. A legutolsóban olyan érzésünk volt, mintha a közlekedési múzeumban szálltunk volna be a kocsiba. Délben azért elindultunk gyalog. Tök sík terepen vezetett utunk, még az ég is beborult. Csiklófalván és egyéb kihalt falvakon keresztül azért eljutottunk estére a híres Néra- völgybe.

Már éppen egy tetszetõs tisztáson fel akartuk verni a sátrainkat, amikor Magor felfedezte a világot jelentõ deszkákat, amik egy szénapadlás padlóját alkották. Ekkor még nem sejtettük, hogy milyen gazdag állatvilág található a völgyben. (Bár a 30-as fürtökben elhelyezkedo viperákra már figyelmeztettek bennünket.)

- Menj a francba a viperákkal! - szólt Andi.

Janónak elég korlátolt a gondolatvilága, mert végig sört, somlói galuskát, pizzát, sajttal töltött pulykamellet, és ehhez hasonló elérhetetlen dolgokat emlegetett. Saját magán végzett kutatásai szerint ez csökkenti az éhséget. Kár, hogy ezt mások nem tudták alátámasztani. Az éjszaka rosszabb volt, hiszen Janót a halálmadarak az õrületbe kergették, annyit viaskodott velük álmában. Az emlegetett madárnak volt valóságalapja, hiszen végighuhogta az éjszakát a közelünkben.

Húsvét hétfõn azzal kezdtünk, hogy a locsolást a természetre bízzuk, hiszen úgyis bele fogunk esni a folyóba. Dupla drótkötélre számítottunk, ami rendesen ott feszült vagy tíz méterrel a víz felett, de nem mertünk átcsimpaszkodni rajta, hátha valahol kiáll belole egy szúrós szál. Találtunk egy viszonylag sekély gázlót, ahol halált megvetõ bátorsággal át is keltünk. A fiúk bizonyíthatják, hogy tökig érõ volt a 10 fokos víz. A sodrás meg majdnem elvitt minket.

Mentünk tovább.

És még mindig csak mentünk a kanyargós folyó mellett.

És mentünk a sziklák tövében.

Közben jártunk egy barlangban.

Utunk célja Románia legmélyebb karszttava, a 8m mély Ördög-tó volt. Vizének színe igazi mélykék volt, a beledobott kõ süllyedését még sokáig lehetett követni szemmel. Csak pisztrángok nem voltak benne. Megõröltük gabonánkat a vízimalomban, és pont akkor nyitottunk meg a zsilipet, amikor Andi ivott. A másik parton ott meredeztek a karók, amikbe néhány száz évvel ezelõtt valószínuleg Drakula gróf húzatta bele az áldozatait. Csoportunk egyik Drakula- szakértõje cáfolta, hogy a hírhedt uraság életében járt volna ezen a vidéken. Életében lehet, hogy nem járt, de mint tudjuk legfõbb tetteit halála után vitte véghez, állítja másik drakulisztika szakos hallgatónk. Ragyogó észjárásával rámutatott, hogy Londonba utazván Drakula Fiumében szállt hajóra, így Törcsvár és a kikötõ között pont útba esett a Néra völgye.

De térjünk vissza a kirándulásunkra, ahol éppen elkezdtük a járt utat járatlanra felcserélni, minek következtében hamarosan ott álltunk egy rohadt meredek, bozótos, köves, viperafészkes hegyoldal közepén. (A viperákat nem láttuk, de biztos ott voltak!) Már kétségbe kezdtünk esni, amikor megtaláltunk egy olyan parasztházat, az egyik mellékvölgyben, ahol a szélkakast tartani hivatott karón egy kifeszített szárnyú döglött sas díszelgett. A gazda, aki cipõ helyett térdig érõ disznótrágyát hordott, elmesélte, hogy már nem vagyunk messze. Elértük, hogy sötétedésre leértünk a folyóhoz. Ennél többet nem tudtunk felmutatni. Igaz, hogy a szállásra vezetõ utat és a tartózkodási helyünket több félelmetes, áthághatatlan, meredeken a vízbe érõ szikla választotta el egymástól, végülis megkerültük oket. Így megérkeztünk az ún. Rossz -völgybe, ami nekünk már jó volt. Már sötétben gyalogoltuk az utolsó száz métereket álmaink szénapadlása felé, amikor Andi eltaknyolt egy halálgyökéren. Elterveztük, hogy mekkora harcot fogunk vívni a Surgyélánokkal, akik éppen a hátizsákjainkat lopják, mire odaérünk.

A szalonnasütés megint elmaradt. Már égett a nedves fákból hosszadalmasan kifejlesztett tûz, amikor az esõ agyonvágta az egészet. A nemzetközi helyzet addig fokozódott, amíg Huba úgy határozott, hogy elhagy minket kedd reggel. Már sejtettük, hogy fõnökünk mindig felhoz ide egy csapatot, egy nappal korábban lelécel, azután a munka többi része a halálmadaraké. Szerdán azonban megtaláltuk Huba keresztjét a Sasca (ejtsd: sáska) Romanába vezetõ út mellett, húsát pedig kutyahússal keverve kis kolbászkák formájában felszolgálták az oravicai vasútállomáson.

De térjünk vissza szerdáról keddre, amikor a Beusnica-szurdok volt mûsoron. Ennek a folyónak a vize teljesen átlátszó volt, nem úgy, mint a Néráé. Egyszer csak egy vad kutyák által õrzött pisztrángtelepbe ütköztünk. Megijedtünk, de akkor kijött a házból Lomb Kató férfiformában, aki olyan sok nyelven beszélt, hogy annál csak pálinkát ivott többet. -Mindegy, hogy magyar, román, vagy szerb vagy, ember legyél! - tartotta.

A pisztrángteleptol a vízesésig vezetõ út annyira védett terület volt, hogy csak vezetõvel mehettünk tovább. Megtudtuk kísérõnktol, hogy azért kell annyira õrizni, mert a románok a szarka alól is kilopják a tojást. A festõi völgyben pár évtizede román partizánok találtak menedéket, még régebben meg Mária Terézia katonái gyakoroltak ellenõrzést az egyik hegy tetejére épült erõdbõl. Kicsivel a vízesés alatt a tiszta vizû patak tavat alkotott. Sötétzüld fenyõk övezték, és felmerült, hogy van-e benne kék festék, mert annyira giccses volt. Onnan tudtuk, hogy valóság az egész, mert a partján magyar feliratú konzervdobozokat találtunk. Ez aztán az európai viselkedéskultúra!

Utolsó éjszaka végre sütöttünk szalonnát, szerdán meg utaztam életem legkoszosabb buszában, de a kalauznõrõl, aki Lõkösházán kirakott minket, meg az öngyilkosról majd a Jupátban mesélek egy korsó sör mellett.

És végül a csoport tagjai: Dani, Ildike, Froy, Magor, ?, Huba, Andi, Janó, Péter