Mindennél fontosabb alapelv a gondos pályatervezés. Ez egyben jelenti az engedélyező szervekkel való egyeztetést is. A versenyek és edzések különböző helyszínei nem egyforma terhelésnek vannak kitéve, így a potenciálisan okozható kár mértéke is eltérő lehet. A terhelést elsősorban az szabja meg, hogy mekkora embertömeg milyen koncentrációban (relatív mekkora területen) van jelen valahol. A tájfutás helyszíneinek és eseményeinek veszélyesség szempontjából való csoportosítását a 4. ábra tartalmazza. Megjegyzendő azonban, hogy a legveszélyesebb helyszínek területigénye az egész terephez viszonyítva igen csekély.

4. ábra: A tájfutás helyszíneinek és eseményeinek veszélyesség szerinti csoportosítása (Budapest, 1997)

Mindez természetesen függ a helyszínül szolgáló vegetáció érzékenységétől is. Az érzékeny vegetációtípusok - mint például a nyílt dolomit sziklagyep - kijelölése és esetleges letiltása a szakemberek, elsősorban a természetvédelem, másodsorban az erdészet feladata. A jelenleg érvényes engedélyezési gyakorlat erre elegendő biztosítékot kínál. Az előzőekben láttuk, hogy érzékeny vegetáció viszonylag kevés van, a kísérlet során csak a 9. mintaterület majdnem típusos nyílt dolomit sziklagyepe bizonyult csak ilyennek. Ahol már lecsökkent a lejtőszög, jelentősebben beléptek a zártabb lejtősztyeprétek vagy az erdős vegetációtípusok fajai, ott nem okozott a tájfutás maradandó változást. Ezért sokszor elég csak a terep egy kis részét letiltani. Erre jelenleg is van példa (X. melléklet), ez általában a verseny rendezősége szempontjából is elfogadható kompromisszumot jelent. A teljes terepletiltás csak kivételes, különösen védett, értékes területek esetében lehet indokolt, (mint például a Nagy- és Kisszénás környéke). Időben is lehet egy terepet részlegesen korlátozni, ez eddig leginkább vadgazdálkodási szempontokból fordult elő, de természetesen elképzelhető természetvédelmi indokkal is.

A vizsgálat nem térhetett ki számos asszociációra. Mindenképpen megfontolandó lenne általában a nyílt és a pionír társulások elkerülése, illetve részletesebb vizsgálata. Egyes társulások esetében természetesen elméletileg is kizárt a károkozás (pl. hínártársulások).

Erdőgazdálkodási szempontból korlátozásra adhatnak okot olyan tényezők, mint például új ültetés (így fordulhatott elő, hogy a Zajnát-hegyeken a leégett feketefenyves helyetti új telepítés korlátozta az 1997. évi Országos Hosszútávú Bajnokság pályavezetését) vagy a természetes újulat védelme (lásd 4.3. fejezet). Ezeket természetesen a versenyrendezőknek el kell fogadniuk.

Esetleges vadvédelmi okokból szükség lehet a terepen védterületek kijelölésére. Erre eddig inkább csak külföldi példák vannak. Az ilyen területet ne érintse a verseny. Ezt el lehet érni egyszerűen úgy is, hogy a pályák egyike sem vezet a kijelölt területen át, esetleg még annak közelében sem. Ha szükséges, ki lehet jelölni azt a térképen, illetve a terepen is. Ez utóbbira a folyamatos kordonos jelölés nem alkalmas, mivel az éppen a kívánttal ellenkező hatást vált ki: elriasztja az állatokat. A védterületek megfelelő mérete és azok egymástól való nem túl nagy távolsága alapvető fontosságú.

Alkalmazható határozott pályairányítás is. Ez eddig soha nem került szóba Magyarországon. A határozottan vezetett, ún. konvergens pálya az "össze-vissza" menő divergens pályákkal ellentétben nem zavarja össze az állatokat, így azok hamar megtalálják a menekülési útvonalat és elhagyják a területet, vagy meghúzódnak a kijelölt védterületeken (XX. melléklet). Ez megoldás viszont rendezői szempontból szükséges rossznak tekinthető, hiszen a pályatervezés általában amúgy is szűk lehetőségeit még jobban csökkenti.

Jelenleg is gyakorlat a vadgazdálkodó szervezettel való egyeztetés, melynek eredménye lehet valamilyen korlátozás a terephasználatban. Ez általában az év egy részére terjed ki (pl. A Budai-hegység egyes terepein ősszel tilos versenyt rendezni). Ha nem teljes a korlátozás, az legtöbbször elfogadható kompromisszumot jelent.

Elmondható, hogy az eddigi engedélyezési rendszer elegendő biztosítékot kínál az okozható károk minimalizálására. Mivel azonban az engedélyezők egyoldalú hatalmi pozícióban vannak a versenyrendezőkkel szemben, figyelniük kell arra, hogy ezzel ne éljenek vissza. Tiltásnak csak valóban indokolt esetben szabad életbe lépnie, az objektív természetvédelmi vagy gazdasági okokon kívül nem eredhet szubjektív, esetleg személyes ellentétből, vagy abból, hogy ez a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb. A természet funkciója a közjó szolgálata is, abban tehát helyet kell találni a sportoknak, így a tájfutásnak is. A túlzott és értelmetlen korlátozások előbb-utóbb rossz viszonyt eredményeznek, esetleg engedetlenségbe csapnak át.

A terepengedélyek megadásán túl egy-egy verseny kapcsán egyéb előírásokat is alkalmazhatnak az engedélyező szervek, így kötelezhetik a rendezőket illemhelyek felállítására, korlátozhatják a hangosítást, a gépjárművel való behajtást a terepre, illetve a parkolást. Kötelezővé tehetik a terület helyreállítását, betilthatják a tűzrakást stb.. Ezek nagy része a gyakorlat része is (lásd IX. és X. melléklet).

Lényeges korlátozási forma a versenyek létszámkorlátozása. A gyakolatban előforduló két határérték a 200, illetve a 600 fő szokott lenni. Ezek közül az első használható is, hiszen ezzel a számmal jól behatárolható egy kisebb, minősítő verseny. A 600 fős maximális limit (lásd IX. melléklet) azonban kevésbé szerencsés, mivel egy átlagos rangsoroló verseny létszáma kb. 400 és 800 között teljesen előre nem láthatóan változhat, a 600 fő tehát nagyon nehezen tartható érték. Mivel ennél kevesebb lehetetlenné tenné a rangsoroló versenyeket, ajánlatos lenne a 800 fős maximum alkalmazása, ha egyáltalán létszámkorlátozásra szükség van.

Mindezek a korlátozások kivitelezhetők, hiszen egy-egy tájfutóverseny mögött mindig valamilyen hatóságilag megfogható szervezet (legtöbbször egyesület) áll. Ellentétben más természetbeli, szintén károsítással megvádolt, tevékenységekkel, mint például a siklóernyőzés vagy a "mountain bike", a tájfutás szabályozható.

A tájfutás részéről nagyon fontos lenne az érintettek megfelelő tájékoztatása, felvilágosítása. Sajnos, sokan nem tudják, pontosan mi is az a tájfutás, hogyan zajlik le egy verseny. Jellemzően az elképzelések sokkal rosszabb képet festenek le, mint a valóság. Hasonló a helyzet a tájfutók erdészeti és természetvédelmi ismereteit illetően. Az ismeretterjesző munka nagyon fontos eszköz lehet egymás álláspontjainak megértéséhez. (Ebben az irányban az első lépések már megtörténtek.)