5.1.12. A taposási károk vizsgálatának összefoglalása

A taposási károk vizsgálatának eredménye képpen elmondható, hogy a tájfutás általában nem okozott maradandó változást a növényzetben, azonban egyes esetekben megfigyelhetők negatív hatásai.

A mintaterületek jelentős részénél (2., 5., 10., 12. illetve 13.) egyáltalán nem volt megfigyelhető számottevő kártétel. Az 5. mintaterületnél (cseres-tölgyes) kapott eredmények arra is engednek következtetni, hogy taposási károk vizsgálatának csak az ellenőrzőpontok körüli 1-2 méter sugarú körben van értelme, azokon kívül semmilyen hatás nem tapasztalható.

Közvetlen borítás-csökkenés jellemezte a többi mintaterületet. Ezek közül a cél irtásrétje és a befutópont cseres-tölgyese (1., 3. és 4. mintaterületek) esetében a nagy terhelés miatt nagy mértékű taposás volt megfigyelhető. Ez azonban gyorsan regenerálódott, ami annak tudható be, hogy ezen növényállományok szerkezetét amúgy is a zavarás alakította ki, bennük sok zavarástűrő és gyomfaj található.

Kis mértékű közvetlen károsodás és jó regeneráció jellemzte a 6., 7., 8. és 11. mintaterületeket (cseres-tölgyes, illetve záródás jeleit mutató nyílt dolomit sziklagyepek). Ezekben az esetekben a károsodás a mintaterületen belül is lokálisan csak az ellenőrzőpont alatti kis foltra volt jellemző.

Jelentős károsodás volt megfigyelhető a 9. mintaterület (meredek hegyoldal nyílt dolomit sziklagyepe) esetében. Mind a közvetlen, mind az egy hónapos vizsgálat jelentős veszteséget mutatott ki, amely a versenyt követő 1-2 év alatt csak igen lassú regenerációt mutatott. Ez a vegetációtípus a tájfutással szemben érzékenynek bizonyult. Jóval kisebb mértékben, de hasonló jelenség volt megfigyelhető a 11. mintaterület sziklafüves lejtősztyeprét vegetációja esetében is, a döntő közös vonás a nagy lejtőszögben határozható meg.

Egyes esetekben (4., 6. illetve 9. mintaterületek) megfigyelhető volt a társulások fajszerkezetének kedvezőtlen változása is. A zavart társulásokban a tájfutóverseny lehetőséget adott egyes gyomfajok (pl. Impatiens parviflora, Ballota nigra) elterjedésére, míg a nyílt dolomit sziklagyepben a kitaposott foltra először leginkább csak egy-egy faj (pl. Sanguisorba minor, Potentilla arenaria) települt vissza, melyek azonban eredetileg is jelenlévő természetes kísérőfajok voltak.

A területen megfigyelhetők voltak a tájfutásnál sokkal feltűnőbb károkat okozó egyéb jelenségek is, például erdészeti munkagépek vagy a túltartott nagyvadállomány nyomai (XIX. melléklet).