A külföldön már a '60-as, '70-es évek óta létező gyanú, miszerint a tájfutás esetleg károkat okoz a természetben, a '90-es évekre felmerült Magyarországon is. Egyre több negatív véleményt, ellenvetést lehetett hallani, ami kiterjedt a hivatalos körökre is. Ennek egyenes következménye lett, hogy megnehezült a terephasználati engedélyek megszerzése. A két tábor véleménye természetesen igen ellentétes volt, és, valljuk be, egyik részről sem igazán elfogulatlan. A viták mögött nem volt konkrét tény, egy objektív vizsgálat, ami végre eldönthette volna a kérdést. Ez vezetett oda, hogy 1994-ben a Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság és az Orvosegyetem Sport Club (OSC) Tájfutó Szakosztálya összefogott annak érdekében, hogy egy ilyen vizsgálatot kivitelezzenek. Ezt az elképzelést támogatta a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság (azóta Pilisi Parkerdő Rt.) is. Helyszínnek a már addig is mindig sok problémát jelentő Nagy-Kopasz nevű terepet választottuk, amelyen a tervek szerint az azévi Semmelweis Ignác Emlékversenyt rendezte az OSC. Ez a verseny hazai viszonylatban nagynak számít; 600-800 fős nevezés volt várható. Ennél kisebb versenyek természetre gyakorolt hatása is nyilvánvalóan kisebb, ennél nagyobb versenyek pedig Magyarországon ritkán vannak, ezért ez az alkalom kiváló volt arra, hogy egy átlagos, magyar, rangsoroló verseny hatásait megfigyeljük. Az akkor megkezdett vizsgálatot két évvel később, további felvételezési négyzetekkel egészítettem ki.