Tapasztalatok szerint a dániai, illetve az angol terepek körülbelül hasonlítanak a magyarországiakra annyiban, hogy viszonylag sűrű úthálózattal rendelkeznek. Ez alapján ennek a 2.4. fejezetben ismertetett külföldi felmérések (ANDERSEN, 1986; HOLT, 1988) eredményei körülbelüli tájékoztatást adhatnak a magyarországi viszonyokról is. Helytelen lenne ezt azonban ellenőrzés nélkül elfogadni, ezért végeztem egy egyszerű számítást, amellyel arra kerestem a választ, hogy magyar viszonyok között nagyjából a versenyek mekkora része folyik a már meglévő erdei utakon, és mekkora az erdőben futás aránya. (A számítás részletei a II. mellékletben találhatóak.)

Ez nyilvánvalóan kategóriától, kicsit általánosabban nézve, a pályák technikai nehézségétől függ. Pontos adat nyeréséhez az összes kategóriát külön is figyelembe kellett volna venni, amire azonban nem volt szükség, hiszen ez a paraméter olyan nagy intervallumban változhat, hogy csak nagyságrendi behatárolása lehet a cél. Ezért a kategóriákat a tájékozódási futás szabályzatában alkalmazott nehézségi fokozatokba csoportosítottam, így három kategóriacsoport jött létre. Az első az "Elit" és "A" kategóriákat foglalja össze (E/A), ahol várhatóan a pálya technikai igényessége miatt a legmagasabb az erdőben futás aránya. A második a legkönnyebb kategóriákat ("C", illetve "Nyílt") csoportosítja. Ezek a pályák nagyrészt az utakra támaszkodnak, itt sok esetben a technikai feladat mindössze az, hogy a versenyző a megfelelő utat kiválassza. Végül a kettő közötti harmadik, átmeneti kategóriacsoport a "B", illetve ennek rövid változatát, a "BR" kategóriákat egyesíti. Négy, véletlenül kiválasztott verseny mezőnyének statisztikai vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy ezek megoszlása egy-egy verseny alkalmával kb. 1 : 3 : 1; azaz a mezőny 3/5-e indul B/BR, 1/5-e E/A és 1/5-e C/Nyílt kategóriákban.

Ezekkel az arányokkal súlyozva számoltam ki 50 véletlenszerűen választott magyarországi tájfutó útvonal alapján az átlagos úthasználatot. Az ötven útvonal az ország különböző területeiről származott, így igazán átlagosnak tekinthető. A

számítás alapján nálunk átlagosan egy verseny alkalmával a versenyzők a táv 47,2%-át már meglévő erdei utakon, míg 52,8%-át az erdőben teszik meg. Az eredmények nagy intervallumban szórnak, ami azt mutatja, hogy ez a paraméter nagyon bizonytalan, azonban, mivel egy rangsoroló versenyen több száz fő vesz részt, átlagnak jó közelítéssel elfogadható. Ezek alapján az úthasználatra vonalkozó külföldi méréseknél (50,7%, illetve 50%) valamivel kevesebb jött ki, az eredmények azonban nagyságrendileg megegyeznek.

Mivel versenyrendezési módszereink teljesen megfelelnek a nemzetközi gyakorlatnak, semmi ok nincs a 2.4. fejezetben leírt, a versenyzők időbeli eloszlását kimutató eredmények (ANDERSEN, 19 8 6) felülvizsgálatára, azt egy az egyben elfogadhatjuk magyar viszonyok között is.