3.1. A külföldi vizsgálatok kritikai összefoglalása
A 2.3. fejezetben ismertetett külföldi vizsgálatok, a számos eltérésen túl, sok közös vonásban megegyeznek.
A vizsgálatok mögött hasonló indokok és szervezetek álltak; általában a tájfutók kezdeményezték klub- vagy szövetségi szinten. Támogatást nyújtottak azonban különböző természettudományos szervezetek (pl. Brit Ökológiai Társaság), illetve néhol kormányzati szervek is (pl. svájci kormány). Az esetek többségénél törekedtek a független, egyik oldalnak sem elkötelezett szakértők bevonására.
A legtöbb vizsgálat esetében az elsődleges cél a növényzet megfigyelése, károsodásának, illetve regenerációjának felmérése volt. A fauna vizsgálata néhány esetben szóba sem került (BRECKLE et al., 1989; KARDELL, 1974; HOLL, 1987; KERSHAW, 1981; ATKINSON, 1972; EDLIN, 1970), sokszor csak másodlagos szerepet kapott (BRECKLE, 1992; DOUGLAS, 1990; HILLS, SIMMS et HOLT, 1988) és főleg a kisebb jelentőségű felméréseknél lett csak elsődleges (SENNSTAM 1974; BRACKENRIDGE, 1987). A vizsgálat ilyen esetekben is csak az állatok - elsősorban a nagyvadak és a madarak - viselkedésének megfigyelésére korlátozódott.
A flóra vizsgálatához meglehetősen hasonló módszereket alkalmaztak, bár a konkrét kivitelezésben adódtak kisebb eltérések. Minden esetben kijelölt mintaterületeken (felvételezési négyzeteken) alapult az adatgyűjtés, ezeket verseny előtt egyszer illetve utána több alkalommal vizsgálták. Az alkalmazott mintaterületek száma jelentős eltéréseket mutat a 2 (BRECKLE et al., 1989) és a 241 (BRECKLE, 1992) között. Kontrollterületet csak egy esetben alkalmaztak (DOUGLAS, 1990), a többi esetben a verseny előtti felvételezéshez viszonyítottak. A megfigyeléseket egy esetben még négy év múlva is megismételték (BRECKLE et al., 1989), ez azonban kivétel; legtöbbször maximum két évig tartott az adatok felvételezése. Az ismétlések konkrét ritmusában minden vizsgálat eltért.
Jelentős eltérést mutat a versenyzők száma, vagyis az alkalmazott terhelés is; legkevesebb 7 (DOUGLAS, 1990), legtöbb 9276 fő volt (KARDELL, 1974).
Gyakori, hogy a vizsgálatokat valamilyen külső tényező utólag leszűkíti. Így például egy esetben nem kerülhetett sor a talajtömörödés-vizsgálatra (D
OUGLAS, 1990), máskor egy tervezett mintaterületet kellett felhagyni (BRECKLE, 1989).A vizsgálatok többsége nem a tudományos pontosságú megfogalmazásokra törekszik, amikor az eredményeket értékeli, hanem "felhasználóbarát", azaz a nem-botanikus számára is értelmezhető kategóriákat alkot. Így jönnek létre például azok a növényzeti-kategóriák (bozótos, fiatal telepítés, láp stb.), melyek a lefektetett elveket gyakorlatban hasznosítók számára is kezelhetőek.
Az eredmények eléggé egybe csengenek. Egyik vizsgálat sem bizonyította, hogy a tájfutás feltétlen környezetromboló lenne. A legtöbb esetben a végkövetkeztetés középutas volt; súlyosbító körülmények összejátszására lehetségesnek tartják károsodás okozását. Több tanulmány is (HILLS, SIMMS et HOLT, 1988; KERSHAW, 1981; DOUGLAS, 1990; KARDELL, 1974; BRECKLE, 1992) ilyen körülményként említi meg a nedvességet, függetlenül attól, hogy ez a terület természetes állapota, vagy az időjárás következménye. Minden esetben ilyen a nagy terhelés és a nagy lejtőszög. Vegetációtípusok érzékenységében eléggé megoszlanak a vélemények, de ez azt figyelembe véve, hogy növényföldrajzilag nagyon különböző országokban készültek a vizsgálatok, érthető. Sajnos ez jelenti a magyarországi alkalmazhatóságra nézve is a fő korlátot; a vizsgált asszociációk általában elő sem fordulnak nálunk. Így a versenyzés oldaláról levonható következtetéseken túl leginkább a metodika az, amit érdemes figyelembe venni az itthoni helyzet felmérése, illetve értékelése esetén.
A különböző mintaterületek regenerációja általában gyors volt, kivéve egyes különösen érzékeny asszociációkat. Csak egy-egy területen figyeltek meg évekig elhúzódó regenerációt. Szélsőséges esetben azonban a regenerációt akár évtizedekre is becsülik (KARDELL, 1974).
Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy általában nem tartják a tájfutást a természetre nézve veszélyesnek. Több szerző megemlíti, hogy a területen a tájfutásnál sokkal nagyobb károkat okozó egyéb - elfogadott - tevékenységeket lehetett megfigyelni, például állattartást, erdészeti munkákat (BRECKLE et al., 1989; BRECKLE, 1992). Az esetleges problémák elkerülésére hasonló ajánlásokat fogalmaznak meg:
- Egyeztetés a terület kezelőivel (tulajdonos, erdőgondozó, természetvédelem).
- Határozott pályairányítás.
- Védterületek kijelölése és letiltása.
- Rajt és célterületek különös gonddal való kijelölése, ezek tekintetében az érzékeny területek elkerülése.
- A lefektetett alapelvek betartását ellenőrizzék az erdészei, illetve természetvédelmi hatóságok.