2.4. Tájfutó versenyek útvonalainak vizsgálata

A tájfutás természetvédelmi megítélése szempontjából nem mellékes tisztázni azt a kérdést, hogy mennyire is veszik igénybe a versenyzõk az erdõt. Ez a kérdés, pontosan természetvédelmi problémák kapcsán, már régebben felmerült. ANDERSEN (1986) végzett el egy felmérést, melynek keretében összesen három dániai tájfutóversenyt vizsgált, majd az eredményeket összevonva értékelte.

A vizsgálat egyik célja az volt, hogy megállapítsa: mennyi futó tartózkodik a verseny alatti bármely idõpillanatban az erdõben? Ezt a rajtlista és a befutási lista részletes összehasonlításával oldotta meg, melynek alapján felrajzolható volt egy idõfrekvencia-görbe (1. ábra).

1. ábra: Az idõfrekvencia-görbe: az erdõben tartózkodó versenyzõk számának alakulása a verseny folyamán (ANDERSEN, 1986)

Ebbõl látszik, hogy egy verseny kb. 3-4 órán át tart. Ebbõl csak 1-1½ olyan óra van, amikor sok futó egyszerre tartózkodik az erdõben. Még ezen az intervallumon belül is csak kb. a versenyzõk fele van kint. Kevesebb, mint 2½ óra az az idõszak, amikor 100-nál több futó van egyszerre az erdõben.

E mellett vizsgálta azt is, hogy a versenyzõk milyen útvonalakat követnek. Ehhez felkérte a versenyzõket, hogy rajzolják be egy közös térképre útvonalaikat. Az összes résztvevõ 63,2%-a ezt meg is tette. Így világosan kivehetõk voltak azok a folyosók az erdõben, melyeket a futók leginkább igénybe vettek. Az eredmény számszerûsíthetõ is, amit a 2. táblázat tartalmaz. A táblázatban alkalmazott növényzeti kategóriák a tájfutó gyakorlatban használatosak, a térkép sárga, fehér és különbözõ zöld árnyalatainak felelnek meg.

2. táblázat: Három dániai tájfutóverseny útvonalai alapján készített bontás (ANDERSEN, 1986).

	út / ösvény	nyílt területek / tiszta erdõ	sûrû erdõ	bozótos	összesen
abszolút km	4,257	3,767	0,327	0,043	8,395
relatív arány(%)	50,7	44,9	3,9	0,5	100

Ebbõl megállapította, hogy nagy átlagban a verseny kb. 50%-a már meglévõ utakon folyik. Kevesebb, mint 5% megy be sûrû erdõbe és minimális a bozótosok terhelése. A versenyzõk nem össze-vissza mozognak az erdõben, hanem relatíve szûk, 50-200 m-es folyosókat használnak. A rajt és a cél közelében a futók összesûrûsödnek kisebb területre, míg a terep távolabbi részein relatíve kevesen vannak.

Ezen túl Angliában HOLT (1988) végzett el hasonló mérést. A tájfutóverseny átlagos úthasználatát több, mint 50%-ban jelölte meg.