2.3. A tájfutás természetre gyakorolt hatásait célzó eddigi vizsgálatok
Európa szerte a '70-es évektől, a tájfutás népszerűsödésével, terjedésével együtt kezdett az ellentábor is kialakulni. A versenyterületeken érintett helyi lakosság mellett szakemberek is, főleg erdészek, vadászok és természetvédők, egyre nagyobb hangot adtak aggodalmaiknak. A problémákat a következőkben látták (BRECKLE, 1992):
- Egy verseny miatti stressz a vadállatokat közlekedési balesetekbe kergeti, illetve kimerülnek, amit később a növényzet fokozott rágásával kompenzálnak. Erre vezethető vissza a fokozott mezőgazdasági vadkár is.
- A háborgatás a párzási és utódnevelési időszakban veszélyes helyzeteket teremthet számukra.
- A versenyzés zavarja a madarakat a fészkelési időszak alatt.
- Növények károsodhatnak, különösen a nedves területeken.
- Visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek a vegetációban a talaj tömörödése révén.
- Károkat okoznak a versenyzők a fiatal telepítésekben a csemeték letaposásával, illetve letörésével.
- Egy terület használatba vétele és a rajta megrendezett verseny másodlagos károsodásokhoz is vezet, mivel az új térképre a futók később is visszajárnak edzeni.
Ezeknek elfogadását vagy elvetését célozta meg több, különböző országban elvégzett vizsgálat is. Mivel Magyarországon ilyen nem készült, csak külföldi példákra hivatkozhatunk. Megfigyelhető, hogy nemcsak olyan országokban végeztek vizsgálatokat, ahol a tájfutás meghatározó tömegsport (pl. Svédország), hanem ott is, ahol a tájfutás kevés embert mozgat meg ugyan, de az emberek gondolkodásának szerves része a természettel való törődés (német nyelvterületek, Egyesült Királyság).
Az eddigi tapasztalatokat KARDELL (1974), BRECKLE et al. (1989), DOUGLAS (1990), BRECKLE (1992) tanulmányai, valamint számos, kisebb jelentőségű munka ismertetésével szeretném bemutatni.