2.2. A tájfutás terephasználati akadályai külföldön
A tájékozódási futás természetesen nem csak Magyarországon küzd gondokkal, amikor egy-egy terep használatba vételéről van szó. Nálunk ez a probléma csak a rendszerváltás után éleződött ki, de más országokban már jóval korábban kezdődött. A terepengedélyeztetés világszerte igen változatosan alakul (LAND ACCESS SYMPOSIUM, 1987).
Kétségtelen, hogy - tájfutó szempontból - a skandináv államok vannak a legjobb helyzetben, igen fejlett és hatalmas tömegeket megmozgató tájfutó életük alig ütközik akadályba. Bár korábban számos probléma ott is felmerült, mára a helyzet megoldottnak tekinthető. Kiemelkedő, jó példa Svédország, a sportág őshazája, ahol az óriási mezőnyök (akár 15000-20000 fő) és nagyon sok verseny (évente kb. 2000) ellenére csak évi 1-2 esetében jelentkezik probléma. Bár az ottani törvények nem írják elő az engedélyeztetést, a rendezők ezzel nem élnek vissza, és minden érintettel egyetértésben szervezik versenyeiket. A viszony mindenkivel példamutatóan jó, még a máshol legnagyobb gondot okozó vadásztársaságokat is partnernek mondhatja a svéd szövetség.
A közép-európai országok (főleg a német nyelvterületek) helyzete kevésbé szerencsés. Ezek az országok kevés erdőterülettel rendelkeznek, ami nyilvánvalóan megnöveli a különböző érdekcsoportok ütközésének lehetőségét. A tájfutás számára a fő ellenzéket a jól szervezett és befolyásos vadásztársaságok jelentik. Svájcban került sor az eddigi egyetlen olyan esetre, amikor terepegyeztetési probléma a törvény elé került: ez volt a Grabs és Wildhaus kontra Svájci Tájfutó Szövetség per (LAND ACCESS SYMPOSIUM, 1987).
Franciaországban kevés a tájfutó és a versenyek száma is alacsony, ennek megfelelően nem sok probléma akad. Ezzel ellentétben Belgium hasonlóan kis volumenű tájfutóéletét számos konfliktus nehezíti, főleg a vadásztársaságok részéről.
Észak-Amerikában a kevés versenyző és az óriási szabad területek miatt alig ütközik ellenállásba a tájfutás.
Nagy-Britanniában a tájfutást a Brit Tájékozódási Futó Szövetség és az Erdészeti Bizottság, valamint a természetvédelmi hatóságok ("National Park Authorities", továbbiakban NPA-k) között a vonatkozó megegyezések már régen megköttettek. Az NPA-k nem tartják kiemelkedő problémának a tájfutást, az esetek többségében a védett területeken való versenyrendezéshez egyszerű egyeztetés és engedélyezés szükséges csak. Az egy-egy területet csak nagyon ritkán érintő nagyobb versenyek (pl. Jan Kjellstrom Memorial Event, Karrimor Mountain Marathon) már több gondot okoznak, ilyen esetekben az NPA általában a rendezésbe való teljes bevonást kér, így minden részletre oda tud figyelni. Az NPA-k egybehangzó véleménye szerint a tájfutás kellő odafigyeléssel szervezve megoldható természtevédelmi problémák nélkül (DARTMOOR NP PLAN, 1991; LAKE DISTRICT NP PLAN, 1978; PEAK DISTRICT NP PLAN, 1978).
Világviszonylatban elmondható, hogy e sport számára legnagyobb terephasználati akadályt nem is a természetvédelem, hanem a gazdálkodó szervezetek, földtulajdonosok, erdészetek, de főleg a vadásztársaságok jelentik. Mindazonáltal a legtöbb országban felmerült a természetkárosítás gyanúja is, ami a természetvédelemmel való együttműködés szükségességét és a tájfutók részéről kompromisszumok elfogadását jelentette. A különböző országokban alkalmazott ilyen irányú korlátozások nagyon sok tekintetben megegyeznek egymással, így szinte mindenhol elfogadott gyakorlat a tavaszi időszak tehermentesítése (a költés és fialás miatt). Erre megnyugtató megoldásnak tűnik a norvég vagy a svájci gyakorlat, miszerint ebben az időszakban inkább sok, de egyenként kis létszámú versenyt rendeznek. Szintén általánosan elfogadott a vadvédelmi területek alkalmazása, a versenyek utáni tökéletes terephelyreállítás, ami gyakorlatilag az elszórt szemét összeszedését jelenti. Néhány országban (pl. Dánia, Franciaország) előírás, hogy egy terepet többször, közvetlenül egymás után használni nem szabad. Sok helyen (pl. Egyesült Államok, Svájc) sor került már a legdrasztikusabb természetvédelmi intézkedésre is, azaz egyes terepek teljes lezárására. Figyelemre méltó, hogy a tájfutásban élen járó skandináv államokban mind rendezték a viszonyt nemcsak a természetvédelemmel, de az egyéb szervezetekkel (vadászok, erdészetek) is.
A külföldi tapasztalatok sok tekintetben segíthetik a magyarországi helyzet rendezését is, valamint felhívhatják a figyelmet olyan veszélyekre, amelyek nálunk is jelentkezhetnek. Feltételezhető az is, hogy a folyamatban lévő gazdasági és társadalmi változások eredményeképpen a hazai helyzet a fent tárgyaltak valamelyikének irányába fog elmozdulni.