Nyomtatás Shortlink

A négynapos ötnapos

You are not here for races only – állt a versenyértesítőben egy igen fontos mondat, amely elvileg csak az első napi rajtból élvezhető szép kilátásra hívta fel a figyelmet, de egyben szlogenje is lehetne a Plzeni 5 Naposnak, ami egyszerre a sportág vitathatatlanul legjobb versenye, ugyanakkor egy speciális, kis fesztivál, családi nyaralás, turistaút és hippikommuna egyszerre, amit hallatlan profizmussal és lazasággal szervez immár hetedik alkalommal a helyi klub. Ez nem jelenti azt, hogy hibátlanok lennének, mert például nem tudom elhinni, hogy ne találtak volna valakit, aki helyesen tud angolul fogalmazni (és beszélni), vagy az, hogy két pontot – just for fun – nem visznek ki a terepre, illetve háromnegyed órával előbb ellövik a rajtot a kiírtnál, még a bevallottan buliversenynek szánt délutáni duatlon esetében is elég véleményes poén, de olyan ez, mint amikor Mick Jagger kiesik a ritmusból. Ő már megteheti, a közönség akkor is őrjöngeni fog.

Nyári örömök az átfutóponton

Így történhetett az is, hogy a nevében ötnapos verseny idén rendhagyó módon csak négy egyéni számot tartalmazott, tudniillik a középső napból cseh váltóbajnokságot csináltak, ami nekem nagyon jól jött, mert simán kihagyhattam és nem zombiként kellett befejeznem a hetet. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy végig csúcsformában lettem volna, vagy ha abban voltam, még szomorúbb az összkép, bár igazából az, hogy én mit alakítottam ezen a versenyen, részleteiben legfeljebb az edzőmet érdekelné, de olyanom nincs, esetleg a rosszakaróimat, amik aztán végképp nincsenek, így most nem fogom pontonként kielemezni, hogy sikerült négy év alatt beleszürkülni a középmezőnybe, onnan kiindulva, hogy 2013-ban ezt a versenyt majdnem megnyertem, majd két évvel később már biztos távolságban maradt a dobogó, most pedig ugyanolyan biztos távolságban maradt a tizedik hely is. Hiába, gané dolog ez, hogy edzés nélkül nem lehet eredményt elérni, de talán az idén eddig összegyűjtött 2400 soványka kilométer önmagában magyarázhatja, hogy miért kaptam perceket, miközben hibám az nem sok volt, néha itt-ott elszórtam fél-egy percet, de még ha – élve a tájékozódási versenyzők tipikus önámításával – ezeket levonom is, marad bőven. Egyetlen vigaszom, hogy a szomszéd tehene is kehes, előttem az a Sebastien Thierry végzett a 11. helyen, akivel négy éve a dobogóért harcoltam.

Azért a térképeket megmutatom.

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap

De hát nem csak a versenyzésért jöttünk, és ezt a mondatot kezdtem aranyba foglalni a napok haladtával. Mert tényleg, annyi jó volt ebben a hétben, az eredmény csak egy, még ha nekünk, beszűkült versenyzőknek, ez kiemelten fontos is. Kezdve a közösséggel. Nincs még egy kemping a világon, ahol az egy négyzetméterre eső világbajnokok száma ennyire magas lenne, és ahol ilyen teljes természetességgel sátraznának le, majd élnének egy hétig a porban a sportág legnagyobb sztárjai, mint itt. A válogatósabbak esetleg megengedik maguknak azt a luxust, hogy egy akkora faházban tengessék életüket, mint mondjuk egy kukatároló. Mi is ilyenben húztuk meg magunkat, ráadásul pont mellettünk volt a versenyóvóda, így egész nap rajzottak a milfek a ház körül, bár ebben a tekintetben mi kis kimondottan erős csapattal érkeztünk.

Nyertek nekünk vacsorát

Az teljesen hétköznapi, hogy reggel a bolt előtt rajtszámos, térképtartós bringák vannak lezárva, a kocsma előtt több millió értékben állnak a karbonvázak, a strandon pedig mindenki csak combközéptől lefelé barna. A kulturális szórakozás abszolút kiszámítható módon a sörcsap köré koncentrálódik, kezdve az obligát, esti rock koncerttől a tényleg patinás falusi sörfőzdén át a záró buliig, ami a legmarkánsabban mutatja a rendezők erejét, mert ha öt nap hat versenyszámának zökkenőmentes lebonyolítása mellett még arra marad idejük, hogy általában vicces, esetenként bizarr, de mindenképp szexista tánckoreográfiákat gyakoroljanak be, akkor tőlük csak tanulni lehet.

Egy korábbi performance (fotó: MTBO 5Days)

És hát a terepek. Csehország abban a szerencsés helyzetben van, hogy szinte bárhol ledobnak két tájfutó bóját, az kiad egy technikás átmenetet, amin még élmény is lesz végigmenni, ezzel a háttérrel nem nagyon lehet hibázni, még úgy sem, hogy az öt nap alatt háromszor kellett végigjönni ugyanazon a másfél kilométeres, tájékozódás-mentes szakaszon, ami az egyetlen bejárat volt az erdő felől a célba. Máshol ez kiverte volna a biztosítékot, de itt senkit nem izgatott.

Kivétel a sprint befutója a gázlón át

Mert a legnagyobb érdeme ennek a hétnek, hogy ezekkel az élményekkel, és a maga kis zárt világával kiszakít a valóságból. Napokig nincs más gondja az embernek, mint hogy melyik fa mögött ágazik be a ponthoz vezető ösvény, van-e elég nyomás a kerékben, illetve, melyik sörcsapból nem ittunk még. Ínyencek esetleg kipróbálhatják, milyen az, amikor rajt előtt negyven perccel villan be a felismerés, hogy a bringás cipő a táborban maradt, majd a futár megérkezéséig szandálban kell melegíteni. Great fun.

Heaven’s in here

További képek. a versenyről, meg a körítésről.

Hurrá, egy hozzászólás már érkezett!

  1. A zárókép kitűnő!