Nyomtatás Shortlink

A lógás ünnepe

Mióta Pádis elesett, Trieszt lett az első a hat óra alatt elérhető pazar karsztvidékek kategóriában, és mivel egy háromnapos hétvégén mindenképp menni kell valahova, a két input adatból egyértelműen következett, hogy mit fogok csinálni majális helyett. (Ezen a ponton kérdezem, hogy tényleg, van még valaki, aki átéli ezt az állami ünnepet – illetve, tulajdonképpen akármelyik másikat – vagy csak paradox-opportunista módon örülünk neki, hogy munkaszünettel dicsőíthetjük a munkát?)

Legutóbbi, és ezidáig egyetlen túrám arrafelé elég jól sikerült, de mindig van hova fejlődni, például megpróbáltunk másik szállást keresni a kultikus, de néha talán kissé túl egzotikus Fernetti kemping helyett, így keveredtünk levelező partnerségbe az Opicina melletti Campeggio Obeliscoval, amit nem tudtam nem a Fekete Obeliszkkel azonosítani, és a honlapjukon bólogató mókustól is riadtan becsuktam az ablakot elsőre, de aztán sikerült komoly tárgyalásokat folytatnom az olaszokhoz képest meglepően jó angolságot felmutató tulajjal, aki azért tartogatott még egy adu ászt a zsebében, amikor olyan hanghordozással invitált be a kihalt kempingbe, amit eddig csak paródiákban hallottam. Kissé szorongva indultam utána a sötétbe, meghagyva a többieknek, hogy ha öt perc múlva nem jönnék vissza, indítsanak értem mentést. Vagy meneküljenek.

WP_20170430_001Vidám fiúkák

Ezzel együtt a migránsmentes kemping teljesen élhetőnek bizonyult, leszámítva az első reggelt, amikor dermedtre fagytunk a szélben, hiába, ez a tavasz eddig nem túl meggyőző bizonyítéka a globális felmelegedésnek, menedéknek maradt a fűtött zuhanyzó, a pálinkásüveg és a barlangok, ahova ezek után erősen kívánkoztunk.

Full HD-ra nyitott kempingarccal mindjárt kettőt is kinéztünk az első napra, hogy majd két csapatban váltva teljesítjük, ha jól emlékszem, ez már két éve is látványosan nem sikerült, de az ember mindig remél. És könnyen felejt. A vége, persze, az lett, hogy mind a Martel, mind a Maestro beszerelve maradt éjszakára, ami egyben meghatározta a második napunkat is, ha volt is olyan tervünk, hogy friss, szlovén engedélyünk teljes pompájában lemegyünk a Kacnába, hát, többé nem volt kérdés, hogy azt most nem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA Maestro első aknájában

Ez a két, középkicsi zsomboly nagyon adja magát párban, és tulajdonképpen elég szórakozást is nyújtott, ugyanakkor – mintegy széljegyzetként – hozzátenném, hogy nagyon nem szerencsés a nevük: két szinte egyforma barlang, mindkettő M-mel kezdődik, így sosem tudtuk, melyikünk éppen melyikbe készül, illetve, hogy mire begelünk tulajdonképpen, meg hogy a kész cuccok hova kellenek pontosan. Ehhez képest meglepően jól sikerült a beszerelés, mindkét barlangban pöccre leért az utolsó kötél (értsd, 10 centire az akna alja felett ért véget, így legalább nem lett sáros), igaz, a Martelben terven és a térképen felül volt még folytatás, de szűk is volt, meg mély is, így oda legközelebb plusz egy hatvanas kell, már ha valaki kíváncsi rá, mert amúgy nem túl vonzó. Mi értelemszerűen visszavonultunk a tervezett végpontról, így is négy óra volt a játék, csak beszereléssel, és így is eléggé eláztunk a második aknában gonoszul csöpögő vízben.

A Maestro ehhez képest kisebb vállalás, bár ha lett volna még 10 méter kötelünk, az utolsó utáni kis lukba is lemehettünk volna, így azt az aknát már csak távolról nézegettük a spotok fényében; Trieszt tök jó hely, csak a dokumentációja hiányos kissé, ezt a két barlangot pl. fejenként 160 méter kötélre adták elvileg, ehhez képest felemésztettek 200-at, és az sem volt elég. De ennek most vége, mert ilyen szép vázlatokat sikerült csinálnunk, legalább erről a kettőről (made by nagykorú V. Eszter, illetve én):

borokasIIGrotta del Maestro

borokasIIAbisso Martel

A második napi kiszerelős-partit még azért megtoldottuk egy Ercolé-val, ami elvileg könnyű és rövid, de hatalmas főtéje miatt látványos, illetve olyan játékos elemeket tartalmaz, mint a végponton kialakított focipálya, frankón kapuval, labdával. Jó, olyan barlangos precizitással, mert a partvonalat hol egy földletörés, hol egy dagonya jelezte, de meg van annak a bája, amikor teljes slószban, overálban és gumicsizmában zajlik a vérre és sárra menő meccs, ahol egyébként a labda fekete és minden játékos pirosban van, szóval, cselezés előtt teljesen adekvát kérdés, hogy te most barát vagy-e vagy ellenség? (Bár én tettem egy elhaló javaslatot arra, hogy legyen az egyik csapat az overálos, a másik pedig az trikó nélküli, de hallgat is rám itt akárki…)

OLYMPUS DIGITAL CAMERACsapataink egyesültek: Nóri, Eszter, én (szerintem épp azt mondom, hogy szorgos népünk győzni fog), Anita, Ildi, Gyurci, Andris, a fekvő sorban pedig PG.

A kétszer 10 perces küzdelmet a TBE Lames 3:0-ra nyerte a TBE Cripples-zel szemben és tulajdonképpen örülhettünk, hogy senki nem sérült meg, volt ott fejberúgástól a bodicsekig minden, ez az extrém sport, nem a barlangászat.

Közvetítés a Blair Witch Project szellemében. Hányinger garantált.

És ha már ott voltunk, erről is rajzoltam szépet, hozzáteszem, a köteles szakaszt, ami tulajdonképpen egy erős lejtő pár letöréssel, ezerféleképpen be lehet szerelni, ami nagy szerencse volt nekünk, mert gondos előkészítés után az összes nittfület a kocsiban hagytuk.

borokasIIGrotta Ercole

Ennyi testmozgás kellőképpen kiszipolyozta a csapatot, úgyhogy várható volt a mérsékelt lelkesedés az elutazás napjára, nem is álmodtunk nagyobbat, mint egy durva, vezetett, kisvasutas túrát a Postojnai-barlangba, illetve, aki végképp nem bírt magával, elment ereszkedni a Rakov Skocjan kis hídjára. Ennek határozott előnye, hogy 100 méterre van a parkolótól, és az aljáról vissza lehet sétálni az ösvényen, tehát tulajdonképpen energia-befektetés nélkül teljesíthető, ugyanakkor jól fotózható, nem utolsósorban pedig remek lehetőség az arra sétálók elkápráztatására (vö. kisfiam, ha meglátom, hogy ilyet csinálsz, letöröm a derekad), mert való igaz, hogy az emberi ösztönnel tökéletesen ellentétes az a gondolat, hogy ott át kéne ugrani a korláton, elsőre mi se nagyon bántuk volna, ha nem találjuk meg az ereszkedőpályát, de aztán két rozsdás sziklaszeg nyomra vezetett, és a kezdeti megrökönyödés után a kötélen lenni már egész szórakoztató volt. Erről nem rajzoltunk vázlatot, de nagyjából annyiban összefoglalható, hogy van egy megosztás öt méteren, aztán uzsgyi. Illetve, 60 méter kötél sem árt.

WP_20170501_007A kis híd

A helyi barlangkataszter 4192 találatod ad ki egy teljes keresésre. Ha a két évvel ezelőttieket is beleszámolom, már csak 4186 ismeretlen számomra. Azt hiszem, egy ideig még elfoglalom magam.

Képek (részben Andris munkája)